A makacs hit ereje

Glória hisztizik, ami nem csoda egy korabeli kislánynál, hiszen most lesz egyéves. Anyja tettetett haraggal fenyegeti, de sosem bántaná, hiszen gyermeke élete egy csoda. A terhesség huszonnyolcadik hetében nyolcvan dekagrammal született kislány életesélyeit egy tüdobevérzés, majd agyvérzés és az abból visszamaradt ciszta tette szinte a nullával egyenlové. A szülei azonban nem mondtak le róla: hitük segített.

Jenõ és Éva teljes boldogságához csak egyvalami hiányzott, egy kisbaba, aki nélkül házasságuk elso öt évét ki nem mondott, mély bánat lengte be. Roma család lévén a rokonok kérdései mindig komoly fájdalmat okoztak, még ha válaszuk számukra is meglepoen harsány és vidám volt: „Nyugi, különleges gyerek lesz, azért kell rá ennyit várni.” A várakozás ideje lassan telt, Éva keresni kezdte a természetfölötti segítséget, reménységét nem hagyta elapadni, melyhez az emberi biztatás, a jó szó kevésnek bizonyult. Biztos ígéretre volt szüksége, olyanra, amely garantálja neki a gyermeket. Nem is várt hiába, négy éve kismama lett. A nagy örömnek azonban a huszonnyolcadik héten drámai vége szakadt: a baba elhalt. „Borzalmas életérzéseink voltak – emlékszik vissza a házaspár –, szinte belerokkantunk a bánatba.” Orvosi magyarázat volt ugyan a történtekre, de a tragédiát szinte lehetetlen volt feldolgozni. A remény és félelem évei jöttek. A reménységet a Bibliával táplálták, miközben a félelem ott bujkált a lelkük mélyén, azt kérdezve: a következo gyermeknek vajon mi lesz a sorsa?
A várva várt jövevény, Glória, tavaly érkezett. Az orvosok már a terhesség korai szakaszában vizsgálták a kislányt, de mindent rendben találtak. Az óvatosság ilyenkor szinte kötelezo, ezért Évának már a huszonkettedik héten a kórházi nyugalmat írták elo, ahonnan csak hétvégenként egy-egy napra mehetett haza. A gyerek szépen fejlodött, a vizsgálatok mindent rendben találtak. „Aztán szinte percre pontosan minden ugyanúgy zajlott le, mint évekkel ezelott” – emlékszik vissza a férj. Rosszullét, majd görcsök. Ám ezúttal az orvosok azonnal császármetszést hajtottak végre, így Glória huszonnyolc hetesen, alig nyolcszáz grammal jött a világra. Éva érezte is, hogy nincs minden rendben, ezért a 91. zsoltár szavait mormolta csendben, és elhatározta, hogy bármi lesz is, nem fog csüggedni, harcolni fog a gyermekéért.
Az orvosok hivatalosan nem latolgatták a baba életesélyeit, de a folyosón nem sok jót ígértek Jenonek. A baba ugyan felsírt, de intubálni kellett, majd egy speciális inkubátorba helyezték. Az apa itt látta meg pici gyermekét, akit a lélegeztetogép minden pillanatban szinte a levegobe emelt. „Reménytelenül kicsi volt az élethez, a látványától elfogott a depresszió” – meséli Jeno, miközben egyéves kislánya éppen a kezében gügyög.
Glória állapota egy hét után sem változott, inkább fogyott, mintsem nott volna. Aztán az egyik vizsgálat súlyos tüdovérzést állapított meg, amivel a kislány életesélyei a felére csökkentek. Jeno egyre mélyebb kilátástalanságba zuhant, érezte, hogy olyan átokkal birkózik, amellyel nem bír egyedül. Pedig a folytatás sem sok jóval kecsegtetett. Egy újabb vizsgálat során a bal agyféltekén agyvérzést állapítottak meg, ami még a maradék bizakodásukat is porrá zúzta.

„Ebben az idoben egy különleges nyugalom szállt meg – mondja Éva. – Tudtam, hogy Isten angyalai vannak Glória körül, nem engedtem a csüggedésnek, hanem levelet írtam a Vidám Vasárnap címu, éloben sugárzott istentisztelet prédikátorának, és a gyülekezetünk lelkészét is sikerült bevinni az intenzív osztályra pár percre, aki szintén megáldotta a kislányunkat.” Látványos változás nem következett be azonnal, az orvosok pedig semmi biztatót nem tudtak mondani. A következo vizsgálat megállapította, hogy a vérzés nyomán sok ciszta alakult ki a baba agyában, így már a baba értelmi képességeinek elvesztése, a járásképtelenség, a teljes szellemi, testi leépültségig minden felkerült a negatív jóslatok listájára. De Éva csak makacsul hitt tovább abban a két kritikus hétben is. „Aztán a ciszták egy óriási cisztába alakultak át, ami nem tudott sehová felszívódni. Az orvosok egy sajthoz és az abban lévo lyukakhoz hasonlították a kislány agyát” – meséli a diagnózis magyarázatát az apa.
Mivel azonban idoközben a kicsi testi fejlodése elérte azt a súlyt, amellyel már hazaengedték a kórházból, szigorú tornát írtak elo számára, és szüleire bízták a folytatást. Ok pedig Istenre. A kislánynak bibliai zsoltárokat olvastak, és folyamatosan gospelzene szólt halkan a kiságynál. Mindketten azt élték át, hogy ugyanilyen csendben döbbenetes csoda történik a lányka életében. A következo kivizsgáláson aztán ez a csoda az orvosok számára is nyilvánvalóvá vált: a ciszta majd egy hónap alatt gombostufejnyi méreture zsugorodott. Aztán Glória tovább cseperedett, a ciszta pedig eltunt, a neurológiai vizsgálatok semmi rendellenességet nem mutatnak. A sokéves csendet most boldog gyermekzsivaj tölti be, a kislány él és virul, mászik, sot már a járással próbálkozik. Ha kontrollra mennek, az egész kórház Glória csodálatos gyógyulását beszéli, amit a professzor csak így summáz: „Istennek köszönjék, mi csak a tolünk telheto legteljesebb gondoskodást végeztük”.

Hajdú Sándor/Hetek/2009.08.07